SZABADON ENGEDEM

Hatalom...kéz formálta rabság,
S a Pillangót markomba zárom.
...
Így én magam sem láthatom.

Kezem börtöne ajtót nyit,
Ujjam hegyére engedem,
S ő felragyog a végtelen
összes színében.

Most ő ejt rabul engem,
A puszta látványa,
A mennyei ég csodája.

Eredj innen, menj, repülj!
Ne nézz vissza! Gyerünk!

PILLANGÓ-LÉT (részlet)

Tarka szárnyú pillangó-lét,
Hol világgá lehet egy virág.
S a fény, az örök, halhatatlan,
Vonzás a bíbor alkonyatban.

(foly.köv. később)

AMNESZTIA

Csend szövedékében lágy szimfóniát dúdol a némaság,

Hazugság!

Elhaló üstökös szikrapermetében halványak a csillagok,

Homályos ragyogás.

Sötét fény világít árnyékot, nevetést s félelmet egybemos.

S a harmatos szempár, könyörgőn megbocsátásért kiált:

„Amnesztiát!”

Ébren álmodom, vagy álmomban élek?
Élek. Félek. Remélek. Félek. Élek.

SZEMTŐL-SZEMBE PORTRÉ (részlet)

Vásznam merev üvegén tévhit-festék csordul,
Ecsetem félelem, s a szilánkok lelkemben.
Tükörképet festek, valótlan valóságot,
Talán én magam is láthatatlanná válok?

TISZAVIRÁG-LÉLEK

Két egyazon pillanat nem létező,

Szívdobbanásod sem ismétlődő.

Szenvedés, öröm, fájdalom, boldogság,

Félelem, szerelem, gát s szabadság,

Fénytelen csendben éneklő gyertyaláng,

Mosolygödörbe hulló könny-gyémánt.

Szilánkos úton ég-puha léptekkel,

A remény szárnya magasba emel.

S hol sorskövekből várat emel lelkünk,

Békét lel tiszavirágzó létünk.

FŐNIX CIKLUS

Terveim Főnixként élnek.
Lelkem tüzéből születnek,

Idővel füstbe mennek, a semmibe vesznek,

S újjászületnek, ha újra fellángol lelkem.

KÉRDÉS? VÁLASZ.

Mi ez az érzés? Repülnék.

Mi ez a súly? A szívemé.

Merre induljak? Mehetnék.

Mennyi a kérdés? Felelnék.

Mi a remény? A töretlen fény,

Világít a sötétség mélyén.

Mi a szeretet? A legfőbb erő,

A legyőzhetetlen, az éltető.

Mire vágyom? Puszta álom.

Mi az álom? Fénylő mámor.

Mi az idő? Pergő homok.

Mi az élet? Nem is tudom.

.

.

.

Talán…

Az élet útfolyam, „kérdéskövekből” rakva,

S rajta haladva lelkünk válaszokat kaphat.

???