SZABADON ENGEDEM

Hatalom...kéz formálta rabság,
S a Pillangót markomba zárom.
...
Így én magam sem láthatom.

Kezem börtöne ajtót nyit,
Ujjam hegyére engedem,
S ő felragyog a végtelen
összes színében.

Most ő ejt rabul engem,
A puszta látványa,
A mennyei ég csodája.

Eredj innen, menj, repülj!
Ne nézz vissza! Gyerünk!

PILLANGÓ-LÉT (részlet)

Tarka szárnyú pillangó-lét,
Hol világgá lehet egy virág.
S a fény, az örök, halhatatlan,
Vonzás a bíbor alkonyatban.

(foly.köv. később)

AMNESZTIA

Csend szövedékében lágy szimfóniát dúdol a némaság,

Hazugság!

Elhaló üstökös szikrapermetében halványak a csillagok,

Homályos ragyogás.

Sötét fény világít árnyékot, nevetést s félelmet egybemos.

S a harmatos szempár, könyörgőn megbocsátásért kiált:

„Amnesztiát!”

Ébren álmodom, vagy álmomban élek?
Élek. Félek. Remélek. Félek. Élek.