SZEMTŐL-SZEMBE PORTRÉ (részlet)

Vásznam merev üvegén tévhit-festék csordul,
Ecsetem félelem, s a szilánkok lelkemben.
Tükörképet festek, valótlan valóságot,
Talán én magam is láthatatlanná válok?

TISZAVIRÁG-LÉLEK

Két egyazon pillanat nem létező,

Szívdobbanásod sem ismétlődő.

Szenvedés, öröm, fájdalom, boldogság,

Félelem, szerelem, gát s szabadság,

Fénytelen csendben éneklő gyertyaláng,

Mosolygödörbe hulló könny-gyémánt.

Szilánkos úton ég-puha léptekkel,

A remény szárnya magasba emel.

S hol sorskövekből várat emel lelkünk,

Békét lel tiszavirágzó létünk.

FŐNIX CIKLUS

Terveim Főnixként élnek.
Lelkem tüzéből születnek,

Idővel füstbe mennek, a semmibe vesznek,

S újjászületnek, ha újra fellángol lelkem.

KÉRDÉS? VÁLASZ.

Mi ez az érzés? Repülnék.

Mi ez a súly? A szívemé.

Merre induljak? Mehetnék.

Mennyi a kérdés? Felelnék.

Mi a remény? A töretlen fény,

Világít a sötétség mélyén.

Mi a szeretet? A legfőbb erő,

A legyőzhetetlen, az éltető.

Mire vágyom? Puszta álom.

Mi az álom? Fénylő mámor.

Mi az idő? Pergő homok.

Mi az élet? Nem is tudom.

.

.

.

Talán…

Az élet útfolyam, „kérdéskövekből” rakva,

S rajta haladva lelkünk válaszokat kaphat.

???

KÍVÁNSÁGOK ÉJSZAKÁJA

Holdvirágos est némaságában lágy dallam csendül,

Amint ezer éji lepke szárnya egyszerre rezdül.

Ezüsthídon suhannak, álmaim közt repülnek,

Szárnyukon a kívánságok csillagporként ülnek.

Fénylő csillagréten át, túl a végtelenségen,

Titkos vágyak szivárványos mezejére térnek.

ROZI /ROZMARING/ - 2004-2012.

Ma, 8 évesen elpusztult az én kis tengerim. :(
Szerettelek kis güzü!
Ég veled!

Ezerarcú csöppség

EGY TÖKÉLETES REGGEL

CSILLAGFÉNY

Szívemmel csodálom a fénylő csillagokat,

Mit szemem elől fodros felhőfüggöny takar.

REMÉNY

A remény az a fényesség, mi a háborgó égbolt sűrűn szőtt bársonyfüggönyén át is bevilágítja lelkünk.

KŐBIRODALOM

Ülök a szakadék szélén,

Rejtett menedék.

Körül szikla halom,

S meredt nyugalom.

Kőbirodalom, hol én uralkodom.

Előttem elterülő kékség,

Hol ég és víz egybeér.

Élteti lelkem a fény,

S lágyan lélegezteti a szél.

Magammal párban, érzések árjában,

Úszok e villanásnyi szabadságban.

S csak egyetlen hang beszél,

Lassan felszabaduló lelkemé.

Egyetlen látogatóm az ihlet,

E helyen, hol baj nem érhet,

Átölel az erdő, a védelmező,

Biztonságában gyűjtök új erőt.

Ülök a szakadék szélén,

Rejtett menedék.

Körül szikla halom,

S meredt nyugalom.

Felépült a kőbirodalom,

A sziklaszilárd oltalom.

IN MEDIAS RES

…szóval csapjunk a lecsóba!

"Új élet" új blog.

Nem szeretek bevezetést írni, mindig gondban vagyok, honnan is kéne kezdeni. Ezúttal az az egyedi helyzet állt elő, hogy a kezdet adott, így bevezetést is írok.

A kezdet a kezdet…
Néhány héttel ezelőtt újjászülettem, szó szerint.

Egy különleges tábornak és néhány még különlegesebb embernek köszönhetően beleszülettem az új életembe, megpróbálva magam mögött hagyni a régit, a fájdalmasat, az elmúltat.

Szívembe zárt új emberek, új érzések, új elvek, új szemléletmódok, új utak, új célok…új élet. A Vadregény Táborban eltöltött hét megajándékozott az újrakezdés lehetőségével. Ki tudja, talán az egy hét alatt tett benső utazásom naplója is felkerül valamikor az oldalra…meglátjuk.

Mindenesetre nagyon sokat jelentett…a legjobban az ott készült rajzzal tudom leírni utazásomat.

A Vadregényes Lélekút

És igen, ezzel el is érkeztünk a lényeghez: nem fogom leírni ki vagyok, mi vagyok, miért vagyok és hová tartok…talán magam sem tudom a válaszokat.

Beszéljenek helyettem, a rajzaim és írásaim. Meséljenek életről és érzésekről, utakról és célokról, örökítsenek meg pillanatokat és múló gondolatokat!